7 tipp kezdő bokszolónak

Ha úgy gondoljuk, a boksz az a sportág, amelyet szívesen űznénk rendszeresen, akár amatőr, akár profi szinten, jó adag kitartásra, önfegyelemre és magabiztosságra lesz szükségünk. Először is szerezzünk be egy bokszzsákot, kérjük meg egy barátunkat, hogy segítsen, húzzunk bokszkesztyűt, és kezdődhet is az edzés!

box.jpg

Kezdőként érdemes megfogadjunk az alábbi tanácsokat, melyek segítségével sikeresebbek lehetünk választott sportágunkban.

1. Ha kevésbé edzetten vágunk bele a bokszba, ahhoz, hogy formába hozzuk magunkat, járjunk el futni minden másnap reggel. Először 30-60 percig fussunk, majd fokozatosan növeljük a távot.

2. Illesszük be a súlyemelést is az edzésprogramba: heti 3 alkalommal 15 percig súlyzózzunk. A nehéz súlyok alacsony ismétlésszámmal való emelgetésével erősíthetjük az izmokat, a kisebb súlyok emelgetése magas ismétlésszámmal pedig azok méretét növeli. Az utóbbival azonban vigyázzunk, hiszen a nagy testtömeg lelassíthat, a boksznál pedig elengedhetetlen a gyorsaság. Az edzések között mindenképp hagyjunk pihenőnapot.

3. Kizárólag egészséges élelmiszereket fogyasszunk. A diéta alapjául a fehérjék szolgáljanak, a kalóriadús ételeket pedig kerüljük. Gyorsételeket lehetőleg egyáltalán ne fogyasszunk, és igyunk minél több vizet minden nap.

4. Szerezzünk be egy bokszzsákot, és napi 30 percig eddzünk. Az otthoni edzés kicsit unalmassá válhat, így időnként érdemes eljárnunk egy edzőterembe is. Ha mégis otthon püfölnénk a zsákot, kapcsoljunk zenét, és bokszoljunk az ütemére.

5. Végezzünk el legalább 50 fekvőtámaszt naponta: ez erősíti a tricepszet és a mellizmokat, amelyekre szintén szükségünk van a bokszolásnál.

6. Eddzük a hasizmunkat is: így a törzsünk megerősödik, és erősebbet üthetünk. Végezzünk legalább 50-100 hasprést vagy felülést naponta.

7. Szerezzünk egy edzőtársat: keressünk egy ismerőst, aki szintén kedvet érez a bokszhoz, hiszen nemcsak ütni kell megtanulnunk, hanem azt is el kell sajátítanunk, hogyan fogadjuk az ütést – egy bokszzsák pedig nem üt vissza.

Ha szeretne elkezdeni bokszolni, az edzőtárs kivételével minden szükséges felszerelést – kesztyű, fejvédő, bokszzsák – beszerezhet az aktivsport.hu kínálatából.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr207242541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása