Egy kis mellizom növelés – 4. rész

A befejező részben felsorolunk még néhány alternatív gyakorlatot a fekvenyomásra. Bármelyik gyakorlatot is végezzük, a legfontosabb szabály, hogy saját magunkhoz mérjük a teljesítményünket. Ne a szomszédot akarjuk legyőzni, inkább arra törekedjünk, hogy mindig lépjük át egy picikét a saját határainkat.

45o-os pad

Nem csupán a súlyok nagyságával, vagy a súlyzók típusával variálhatjuk a gyakorlatokat, de a fekvenyomó pad dőlésszögével is. A 45o-os padon ugyan azt kell csinálnunk, mint az egyenes változaton, a különbség abban áll, hogy így más izomcsoportot mozgatunk meg, ugyanis a 45o-os paddal a mellkas felső részét erősítjük elsősorban. Itt fennáll annak a veszélye, hogy túlerőltetjük a vállakat, aminek hosszútávon sérülés is lehet a vége. Érdemes tehát meggondolni, hogy akarjuk-e egyáltalán a 45o-os padot, illetve, ha igen, akkor milyen rendszerességgel.

mellizom4.jpg

Tárogatás

Egy másik jól ismert és hasznos gyakorlat, a tárogatás. Ezt általában 30o-os padon végezzük. A gyakorlat lényege, hogy két egykezes súllyal feküdjünk a padra, a súlyokat pedig fordítsuk befelé, vagyis kb. a mellkas közepének vonalában, 2 ponton érjenek egymáshoz. Ezután kezdjük el a „tárogató” mozdulatsort: vagyis mintegy nyissuk ki a kört, amit bezártunk a két kezünkkel, majd ismét zárjuk be. A gyakorlat a mellkas egészét erősíti. Figyeljünk, hogy ne engedjük le hirtelen a súlyokat, mert az sérülést, húzódást okozhat. Természetesen van tárogatáshoz alkalmas gép is, ebben az esetben nem kell kézi súlyzókkal dolgoznunk.



Fekvenyomás géppel

Végül egy olyan alternatívára szeretnénk felhívni a figyelmet, amellyel hasonló eredményt érhetünk el, mint a fekvenyomás egyenes padon típusú gyakorlattal, a különbség annyi, hogy ezt enyhén sérült vállal, illetve kezdőként is gyakorolhatjuk. Lényegében egy székbe ülünk, aminek a „karfája” két kitoló kar. A kezdő nyomást a lábunkkal tudjuk „belökni”, egy pedál segítségével. A súlyt be tudjuk állítani. A fejlődés pedig szintén személyre szabott, egyedi.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr418002447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása