A gyógytornához szükséges legfontosabb segédeszközök

A gyógytornáról először a legrosszabb jut eszünkbe. Olyan baleset, amelynek következtében egy vagy több végtag lebénul, amit gyógytornával próbálnak helyrehozni. Ez igaz is, ám ne feledkezzünk meg az olyan általánosnak mondott rendellenességekről sem, mint a lúdtalp vagy a derékfájás.

 

Nem csak idősek és felnőttek körében jelentkeznek a hátfájdalmak, gerincbántalmak vagy mozgásszervi panaszok. Ezek ellen az orvos amellett, hogy számos gyógyszert ír fel a beteg számára, a rendszeres gyógytornát is javasolja. Kiemelten fontos, hogy ezekre a foglalkozásokra lehetőség szerint mindig jusson el a páciens, ha pedig teheti, otthon is foglalkozzon betegségével. A gyógytornán használt segédeszközök bárki számára elérhetőek, így az otthoni, kényelmes környezet is lehetőséget ad minden sérült embernek arra, hogy saját maga is tegyen állapota javulásáért.

gyogytorna2.jpg 

A kéz- és lábterápiára szoruló személyek számára számos segédeszköz áll rendelkezésre. Erősítő gumiszalagokkal az izmokat és az ízületeket lehet fejleszteni, valamint szükség lehet olyan kiegészítőkre is, mint a masszírozó labdák, amelyek serkentik a véráramlást, ezáltal pedig a gyógyulási folyamat is felgyorsul.

 

Derék-, hát- vagy gerincfájdalom esetén kicsit bonyolult a helyzet, ehhez ugyanis szükség van arra, hogy a gyógytorna során minden gyakorlatot alaposan sajátítsunk el, hogy otthon is megfelelően el tudjuk végezni azokat. Dinamikus ülőpárna beszerzésével nem csak a hát, de a teljes gerincoszlop is fejleszthető.

 

Az izmok fejlesztéséhez érdemes lehet beszerezni különböző súlyokat vagy súlylabdákat, amelyek jó hatással vannak az ízületekre. Emellett a stretching eszközöket is választhatjuk, melyek segítségével nyújthatjuk a szalagokat és javíthatjuk izmaink állapotán is.

 

Fontos! Mielőtt otthoni gyógytornába kezdünk, mindenképp keressük fel kezelőorvosunkat vagy gyógytornászunkat, és bizonyosodjunk meg arról, hogy az otthoni, egyedül végzett testmozgás milyen hatással lesz állapotunkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr28762178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása