Trambulin – az örömteli mozgás szimbóluma

Zeneszámok, reklámfilmek, promóciós videók kedvelt témája a trambulin. Ha magunk elé képzeljük, viháncoló gyerkőcöket látunk, önfeledt ugrándozást, esetleg fesztiválokat, ahol a legkisebbek komoly harcokat vívnak, hogy ki legyen az ugrófelület közepén. Ez a kép ugyan megkapó, de némileg csalóka, hiszen azt implikálja, hogy egyedül a gyermekek használhatják a trambulint, holott ez közel sem fedi a valóságot. Ez ugyanis egy kiváló sporteszköz, mely felnőttek számára ugyan úgy alkalmas, mint bármely korosztálynak. Ezzel összeköthető a szórakozás és a sport. Lássuk!


trambulin3.jpg

Mire jó?

A trambulinos edzésnek számtalan pozitív hatása van. Egyrészt egy olyan edzésformát jelent, aminek segítségével szórakozással, kikapcsolódással egybekötve fejlődhet a kondíciónk. Ezt kevés mozgásformáról lehet elmondani, s igen nagy előnyt jelenthet például azok számára, akik még küzdenek a rendszeres testmozgással.

Amit bármiféle specifikáció nélkül kikövetkeztethetünk az, hogy a trambulinos edzés kiválóan oldja a stresszt. Egy jó kis ugrálás, esetleg mellé maximumra a HiFi (persze csak a szomszédok tűréshatáráig), és biztosan nem marad semmi a munkában felgyülemlett feszültségből.

Ha pedig tételesen vesszük a jótékony hatásait, akkor a következőket mondhatjuk. Először is, igazi Jolly Jocker, hiszen teljesen átmozgatja a testet, hasonlóan az ugrókötelezéshez. Ezen felül a kiadós ugrálás erősíti a láb-, a has-, és a törzsizomzatot, és persze javítja az állóképességet, növeli az erőnlétet. A trambulinon végzett mozgásnak kiváló szíverősítő hatása van, és kegyetlenül égeti a zsírt. Ráadásul nagyban hozzájárul az egyensúlyérzék fejlesztéséhez (vagyis kisebb gyerkőcök számára kifejezetten hasznos lehet), és még az anyagcserét is stimulálja. Ahelyett tehát, hogy pirulákat nyelünk az emésztés elősegítésére, érdemes inkább beszerezni egy trambulint, és reggel egy laza 10-15 perces ugrálással indítani a napot.

Tévhitek ellen

Először is szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy egy felnőtt ember nem trambulinozhat, mert az egyrészt ciki, másrészt tiszta anyagi veszteség, hiszen egy nagyobb testsúlyú ember esetében a második hopp tutira átszakítja az ugrófelületet. Hogy mi ciki és mi nem, azt mindenki döntse el maga, de ha az ugrálás az, akkor szinte bármely más mozgásfajtában is elcsíphetnénk olyan pillanatokat, ami által az nevetségesnek mondható. Ez bizonyosan helytelen irány. Inkább afelől érdemes közelíteni, hogy milyen előnyökkel jár a trambulinos edzés, s ennek számbavétele máris elveszi a gúny élét, sőt, értelmetlenné teszi azt. A teherbírásról pedig ódákat lehetne zengeni. Bár minden sporteszköznek, így a trambulinnak is van egy súlylimitje, de ez csak keveseket fog gátolni, hiszen a trambulinok általában minőségű eszközök jóval 100 kg fölött is kiválóan szuperálnak.

Egy másik makacs tévhit, hogy azok számára, akik nem kertes házban laknak, eleve kizárt a trambulin használata, hiszen az egy kültéri sporteszköz. Tévedés! Egyrészt vannak kifejezetten beltéri trambulinok, másrészt egész széles a választék, és sok a lehetőség. Vannak például egészen kisméretű trambulinok is, melyek biztosan elférnek egy olyan lakásban is, mely nincs eleresztve tág terekkel. Ebben az esetben nem tudunk hatalmas salto moratlékat ugrani, de nem is feltétlenül ez a cél. Ráadásul kaphatóak összecsukható modellek is, melyek igazán helytakarékosak, s csak akkor vannak útban, ha éppen használatban vannak.

Amire oda kell figyelni

Mindenképpen érdemes minőségi trambulint vásárolni, mert gyér minőségű eszköz sérülést, vagy egyéb kellemetlenségeket okozhat. A trambulinos edzés egyik alapvetően jótékony hatása, hogy olyan mozgástípust tesz lehetővé, ami nem károsítja az ízületeket. Ennek azonban épp az ellenkezője érvényesülhet, ha az ugrófelület rugalmassága nem megfelelő, hiszen a visszaütő hatás ilyenkor túl nagy lehet, ami hosszútávon nem tesz jót az ízületeknek.

Fontos még tekintetbe venni a védőháló kérdését. Nem feltétlenül kell védőhálós trambulint vásárolnunk, azonban kültéri használat esetében, ahol jobban elengedjük magunkat, vagy akkor, ha gyermek is fogja használni, érdemes lehet védőhálóval ellátott trambulint vásárolni. Ezen kívül is még rengetek lehet trambulin kiegészítőket hozzá vásárolni, ha van igényünk rá, pl. létra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr648853920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása