A téli sportok hatása az egészségre

Folytatjuk előző írásunkat egy másik téli sporttal, mely mondhatjuk nyugodtan, hogy a legnépszerűbb hidegben eltöltött tevékenységünk.

Korcsolyázás

Ami azt illeti ez a sport is mindent magában foglal, amit az aerob mozgásról tudni illik, persze csak akkor, ha a mozgás folyamatos és legalább eltart fél órán keresztül, de inkább negyven – ötven percig. Ez egyébként nem sok idő, tekintve, hogy a korizás önmagában egy nagyon jó szórakozás. Vidám perceket töltünk a mozgással, így gyakorlatilag észre sem vesszük, hogy közben sportolunk, és, hogy milyen sokat teszünk ezzel egészségünk megóvása érdekében.

korcsolya.jpg


Amellett, hogy sport, csoportos tevékenységnek is felfogható, ami mentálisan annyit jelent, hogy szocializálódásunk elősegítése mellett, barátainkkal töltött időnket hasznossá is tehetjük. Együtt, mozogva, kellemest a hasznossal!


A korizás egy igen könnyen elsajátítható sport, bár meg kell jegyezni, hogy fiatalabb életkorban – különösen pár éves kor körül – sokkal könnyebben megy a tanulás. (A másik dolog, ami fontos, hogy – bár idősebb korban sem kell lemondani róla – de egy bizonyos életkor felett a csontok már nem annyira bírják a strapát. Így aztán figyelni kell az esésekre, a „helyes esés” elsajátítására, hogy ne történhessen komolyabb sérülés, jelesül csonttörés.)


A korcsolyázás további előnye, hogy a test alsó izmait nagymértékben megerősíti. Egyensúlyérzékünket is fejlesztjük a korcsolyázás során, illetve gyorsaságunkat, mozgékonyságunkat, és persze rugalmasságunkat is.

Aki kezdő korizó, számíthat rá, hogy sok energiaégetésben lesz része, már az első alkalmakkor is, hiszen általában ezekben az órákban még a körbe-körbe mennek a jégpályán. Ezért aztán természetesen a súlyfelesleg csappanására is számíthat – persze a későbbiekben is – a tanuló időszakban, így van ez annak ellenére, hogy a sportot hűvös időben űzi.


A keringés javulására, az izmok átalakulására, a testzsír csökkenésére, és a szív erősítésére kiváló mozgásfajta, és ahogy már arról beszéltünk, kiváló egyéni – és csoportos szórakozás!

Váljék egészségünkre!

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3512093873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása