Közeleg az iskolakezdés, hogyan segíthetem a gyermekem sportfejlődését?

Változó, hogy ki mennyire várja az iskolakezdést. Sok gyerek számára szomorú a szeptember, mert vége a nyárnak, de sokan izgatottan várják, hogy újra találkozhassanak az osztálytársakkal, illetve újra sportkörökre járhassanak. A szülők tekintetében már más a helyzet. Számukra az augusztus vége egyet jelent az iskolai tan- és sportszerek beszerzésével. Van azonban néhány dolog, amikre érdemes odafigyelni.


Hogyan válasszunk sportágat?

Mindannyian eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha a fiunkból vízilabdázó vagy híres futballista lenne. A sport kiválasztásánál azonban kevésbé lényeges szempont, mit szeretne a szülő. Ez nem azt jelenti, hogy ne adhatnál tanácsot a gyereknek, de sose akarj helyette dönteni.

Amennyiben a gyerek nem maga választja ki a számára legszimpatikusabb sportágat, könnyen lehet, hogy nem érzi majd jól magát az edzéseken. Pedig épp ez lenne a cél. Ráadásul a folyamatos feszengés miatt valószínűleg sosem lesz az adott sportágban kimondottan eredményes.

aktivsport_32_2.jpg

Ha viszont úgy érzed, gyermeked hosszútávon nem leli majd örömét a választott sportban, két dolgot tehetsz. Az első, hogy engeded, hogy ezt maga tapasztalja meg. A második, hogy kikéred egy szakértő (pl. edző) véleményét, aki szakmai érvek alapján hoz döntést, nem érzelmi alapon.

Hogyan válasszunk sportszereket?

Ha kiválasztottátok a megfelelő sportágat, jöhet a következő lépés: a sportszerek megvásárlása. Ilyenkor általában két dologra kell koncentrálnod. Az első, hogy megvásároljátok a tornaórákhoz feltétlenül szükséges felszerelést, a második, hogy a választott sporthoz szükséges eszközöket is beszerezzétek.

Korábban minden iskolában egyen-tornafelszerelést kértek a diákoktól. Ez általában fiúknak egy fekete nadrág, egy fehér póló és egy fekete-fehér, gumitalpú tornacipő volt. Lányoknak pedig a cipő mellé fekete tornadressz. Néhány iskolában a fehér pólón az intézmény logója látható, ezeket az iskolától kell beszerezni. Ha nincs ilyen kérés, bárhonnan beszerezhetitek a tornaruhát.

A sportszerek kiválasztásánál ügyeljetek arra, hogy kizárólag minőségi termékeket vásároljatok, máskülönben a sportfoglalkozások és a tornaórák kevésbé lesznek eredményesek és élvezhetők a gyerek számára. Webshopunkban gyakorlatilag bármilyen sporthoz találsz kiegészítőket, így a sportszerek beszerzésének nagy részét már most le is tudhatod.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5212768492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása