Így kezdj újra sportolni egy hosszabb szünet után

Nem is kezdenénk bele abba a számtalanszor ismételt mantrába, hogy mozognia és sportolnia gyakorlatilag minden embernek ajánlott. Többször beszéltünk már arról, hogy még azok az emberek is felhagynak időnként a testmozgással, akik egyébként rendszeresen űzik. Ez lehet egy téli szünet vagy egy komolyabb sérülésből fakadó kényszerpihenő. Az ok igazából másodlagos, a hangsúly azon van, mire kell figyelned a visszatéréskor.

A fokozatosság létfontosságú


Az ember jellemzően hiú lény, szereti magát a lehető legjobb fényben feltüntetni. A legtöbben ezért azt a hibát követjük el, hogy amikor újra edzeni kezdünk, a legutóbbi edzésünknek megfelelő teljesítményt várjuk el magunktól. Ennek az eredménye garantáltan túlterhelés lesz.

aktivsport_09_1.jpg

Persze ezt sokan elintézik egy legyintéssel, mondván mi a legrosszabb, ami történhet, egy kis izomláz? Ez a hozzáállás két okból is problémás:

Az izomláz a közhiedelemmel ellentétben nem azt jelenti, hogy jót tettél a testeddel, és most éppen fejlődik.
Nem, nem az izomláz a legrosszabb, ami egy túlterhelt testtel történhet. Sőt, igen nagy a kockázata annak, hogy olyan sérülést szenvedsz, aminek köszönhetően újabb napokra, hetekre, vagy akár hónapokra fel kell hagynod a testmozgással.

Unalmas, de igaz, bemelegítés nélkül soha


Számtalanszor tapasztaljuk, hogy egyes emberek bemelegítés nélkül kezdenek bele a napi sporttevékenységeikbe. Ez még egy edzésben lévő személy esetében is veszélyes, nemhogy egy újrakezdő számára. Szóval ne feledd, mozgás előtt bemelegítés, utána nyújtás-lazítás.

És a legfontosabb, a megfelelő tápanyagok


Bizonyára tudod, hogy a testünk megközelítőleg 60%-át víz teszi ki. És mivel aktív mozgás során izzadság formájában folyamatosan folyadékot veszítünk, gondoskodnunk kell annak megfelelő mértékű pótlásáról. Soha ne indulj tehát sportolni víz nélkül, sőt a hétköznapokon is figyelj arra, hogy megfelelő mennyiségű vizet vigyél a szervezetben. Ha lehet sportoláshoz szénsavmentes vizet válassz. 

A másik nagyon fontos dolog az ásványi anyag-pótlás, ezek ugyanis nagy szerepet játszanak a test regenerálódásában. A kálcium és a magnézium ilyen tekintetben nélkülözhetetlenek, ahogyan az A-, B- és C-vitamin is rendkívül fontos.

 

Miután megfogadtad a cikkünkben található tanácsokat, érdemes szétnézned webáruházunkban, hogy beszerezhesd az edzéshez, mozgáshoz szükséges profi felszereléseket, melyek szintén szerves részeit képezik az egészséges testmozgásnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4813953362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása