Mit tegyek, ha tönkrement a trambulin?

A gyerekek imádják a trambulint, azonban csupán féligazság lenne, ha azt állítanánk, hogy kizárólag a gyerekek szórakozása. Valljuk be, egy elég erős szerkezeten a felnőttek is szívesen ugrálnak, szaltóznak, és tanulnak be különböző mozdulatsorokat. Előfordulhat azonban, hogy a trambulin egyik alkatrésze meghibásodik, eltörik vagy épp elszakad. Ilyenkor feltétlenül újat kell vásárolnunk?

Manapság, ha valami elromlik, kidobjuk


Nem szeretnénk állást foglalni a kapitalizmus mellett vagy ellen. Az azonban egyre bizonyosabbá válik, hogy a fogyasztói viselkedés alapvetése, hogy a meghibásodott ingóságainkat kidobjuk, és újakat vásárolunk helyettük.

Ez azonban sok esetben nem kifizetődő. Persze, hallunk érveket, amelyek szerint a javítási költségek olykor meghaladják az új termékek árait - vagy legalábbis nem térnek el tőle jelentős mértékben -, ezért nem gazdaságos a javítás.

40603968_l.jpg

Egy totálkáros autó esetében még megértjük ezt az érvelést, egy sportszer esetében azonban már kevésbé, különösen akkor, ha egy trambulinról van szó, melynek egyes alkatrészei valóban az eszköz árának töredékét teszik ki.

Hogyan hibásodhat meg egy trambulin?


A trambulinok leggyakrabb esetben a rugó törése vagy az ugrálófelület szakadása miatt vállnak veszélyessé vagy használhatatlanná. Ilyen esetekben elegendő a problémás alkatrészeket cserélni, és máris újra használhatóvá válik a trambulin.

Ritkább esetekben ugyan, de előfordulhat, hogy a védőháló szakad ki. Ilyen esetben is azonnali csere javasolt, hogy a további használat balesetveszélyes lehet, különösen kisgyerekek számára. Hasonló okokból kifolyólag a rugóvédők állapota is fontos, nehogy a fedetlen rugók okozzanak sérülést.
Fordíts különös figyelmet az alkatrészek minőségére
Amikor trambulinalkatrészt vásárolsz, fordíts különös figyelmet arra, hogy ellenőrizhető forrásból, jó minőségű alkatrészeket szerezz be. Ezzel kapcsolatban már korábban is írtunk egy cikket, amely hasznodra lehet.

Oszd meg a cikket trambulintulajdonos ismerőseiddel, hogy ők is tudják, mit kell tenniük, ha a sportszerükben meghibásodik egy alkatrész!

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8413992746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása