A sportimádók blogja

Színesítsd az edzést medicinlabdás gyakorlatokkal

2015/07/15. - írta: aktivsport

A medicinlabdáról mindenkinek megvannak a gyermekkori tapasztalatai, hiszen az iskolai tornaóra elmaradhatatlan, kötelező kelléke volt. Akkor és ott közülünk valószínűleg keveseknek volt hozzá kedve, még ha sokan már ott el is kötelezték magukat a sportnak, legyen az testépítés, valamilyen küzdősport vagy bármi egyéb. Erről valószínűleg a tantervi keret tehet, amit kötelező az oktatóknak teljesíteni, még akkor is, ha tisztában vannak vele, hogy ezzel csak megutáltatnak a diákokkal valamit, ami egyébként hasznos. A medicinlabdával való edzés ugyanis kiváló alkotóeleme lehet még a kardiónak is. Egyszerűen csak magunk mögött kell hagyni a rossz emlékeket, és ezért cserébe kapunk egy olyan eszközt, ami nemhogy unalmas, épp ellenkezőleg, feldobja a monotonná váló gyakorlatokat.

medicin.jpg

 

 

A harcművészek titkos fegyvere

Mint tudjuk, a küzdősportokban a dinamikus erőkifejtésen és az állóképességen van a hangsúly (ami a fizikumot illeti). A túlzottan nagy izomméretek például kifejezetten előnytelenek ezekben a sportágakban, hiszen nagyban akadályozhatják a mozgást. Persze vannak kivételek, de nézzük meg a legismertebb sportolókat a területen, és láthatóvá válik, a szálkás az általános izomzattípus. Gondolom most mindenkinek Bruce Lee jutott az eszébe, nem is ok nélkül. A medicinlabda tehát segít abban, hogy növelni tudjuk a dinamikus erőkifejtést, és közben javítsunk az állóképességünkön is. Ebben leginkább az úgynevezett explozív gyakorlatok segíthetnek. Az angol nevén RFD-nek (rate of force development) nevezett gyakorlatok sajátossága, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb erőt fejtsünk ki. A dobás, a csapás például ilyen mozdulatok, amiből egyértelműen következik, hogy nem feltétlenül a súlyzós edzés a legmegfelelőbb ennek teljesítésére. A medicinlabdás edzés viszont annál alkalmasabb. Nézzük például a „pattogtatást”. Gondolj bele mekkora explozív erőkifejtés kell ahhoz a mozdulatsorhoz, aminek során egy 6, 8, 12 stb. kilós drágaságot olyan erővel vágsz a földhöz hogy az visszapattan, és így folytatható a gyakorlat. Egyrészt remek stresszűző mozgás, másrészt azonnal érzed a hatékonyságát, ha megfigyeled a tested gyakorlat közben: szinte minden izmod megfeszül. Ha még ezen felül is szükséged van motivációra, nézd meg az egyik legeredményesebb K-1 harcos, Badr Hari egy edzését. Ő ugyanis gyakran használ medicinlabdát, ráadásul a legváltozatosabb gyakorlatokban.

Medicinlabdával a formás izomzatért

Sokaknak, akik valamilyen sportra adnák a fejüket, az a legjelentősebb céljuk, hogy lefogyjanak, izmosodjanak, és jobban nézzenek ki. Az esztétikus test állandó motivációt jelent, ezt kár is volna tagadni. A legtöbb ember mégsem képes a változás útjára lépni, vagy ha rá is léptek, valahol az elején elakadnak. Tapasztalataink alapján ezért elsősorban a rendszertelenség tehető felelőssé, vagyis az, hogy nem sikerült a sportot a napi rutinba beépíteni. Ennek oka pedig sajnos abban szokott mutatkozni, hogy a kiválasztott edzésforma monoton, nehéz és unalmas. Épp ezért a kardió, illetve az alakformálás terén is barátunk lehet a medicinlabda, hiszen bármilyen túlsúlyos, mégiscsak labdáról beszélünk. Többek között kiváló hasizom erősítő gyakorlatokat végezhetünk vele.

Íme, egy lehetséges példa:

Alapállás: feküdjünk a földre, lábfejünkkel szorítsuk össze a medicinlabdát, kezek a fej fölé kinyújtva. A gyakorlat pedig a következőképpen fest: lábaiddal, amennyire egyenesen csak lehet, közelítsd a medicinlabdát a fejedhez, kezeddel pedig ezzel egy időben nyúlj a labda után, s így félúton, nagyjából a köldököd vonalában vedd át a labdát a kezedbe. Ezután vissza alapállásba úgy, hogy a labda most már a kezedben van. Értelemszerűen azzal folytatjuk a gyakorlatot, hogy ezúttal a lábunknak adjuk át a labdát, és így tovább. Persze ez csupán egy lehetséges mozdulatsor a sok között, így ha elhatároztad magad a medicinlabdás edzés mellett, akkor érdemes a kifejezést a Youtube keresőjébe is beírni, hiszen ott rengeteg jó gyakorlat közül válogathatsz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr917629534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.