A sportimádók blogja

Túrabot – minden korosztálynak! – 2.rész

2015/11/24. - írta: aktivsport

Az előző részben tisztáztuk, hogy a túrabot közel sem csak az idősebbek eszköze. Ha jól használják, akkor a legfittebbek, illetve a leginkább gyakorlott túrázók számára is hatalmas előnyt jelenthet egy minőségi túrabot.



Plusz két láb

Minden túlzás nélkül, azok számára, akik képesek kihasználni a túrabotban rejlő lehetőséget, olyan mintha ezzel megkétszereznék a lábaik számát. A túrabotokkal sokkal biztonságosabban lehet mozogni, sokkal stabilabban, jobban idomulva a környezeti tényezőkhöz, a tereptulajdonságokhoz.

Aki mászott már fölfelé, de sokkal inkább az, aki ereszkedett már le törmeléklejtőn, tudja, hogy néhány méter is hatalmas megterhelést jelenthet, hiszen szinte görcsösen kell megfeszíteni a test egészét ahhoz, hogy ne legyen csúszás az ereszkedés vége. Ilyen esetben egy hegyes végű túrabot igazi áldás tud lenni, hiszen kitámaszthatjuk magunkat vele, ellentarthatunk, és sokkal nagyobb biztonságérzetben haladhatunk lefelé.


turabot2.jpg

Súlyelosztás/erőkifejtés

Persze nem „csupán” a biztonságérzet növekedésével számolhatunk, ha beszerzünk egy jó túrabotot, de használatával említésre méltó előnyünk származik a súlyelosztás/erőkifejtés terén is. Az Aktivsport webáruházában be is szerezheti!

Egy nehéz, akár 20-25 kilogrammos túrahátizsák cipelése még laza, sík terepen is megterhelő. Túrázás közben pedig, egy gyenge emelkedőn is már-már kibírhatatlanná válhat, főképp 1-2 óra folyamatos haladás után. Ilyenkor is óriási szerep juthat a túrabotnak, hiszen vele képesek vagyunk eltolni a tömegközéppontunkat, illetve jobban el tudjuk osztani a testünkre nehezedő súlyt, így pedig nem csak a lábak és a csípő viseli a terhet. Ennek nyilvánvaló jelentősége van, ha hosszabb túrára indulunk.

 

A következő részben a túrabotok típusairól ejtünk majd néhány szót, hogy s arról, hogy a típusok közötti különbség miként jelenik meg a gyakorlatban, vagyis túrázás közben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr788104788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.