Válassz sportot egyéniségedhez! III. rész

Folytatjuk a sportok felsorolását, hogy 2016 számodra is meghozza a várt eredményeket, mind egészséged, mind pedig jobb, edzettebb külsőd eléréséhez, megtartásához. Mindannyian mások vagyunk, ám kivétel nélkül mindenki megtalálhatja azt a mozgásfajtát, amiben amellett, hogy fejleszti testét és állóképességét, még örömét is leli.

TRX

Itt van mindjárt a TRX, mely igen népszerű kezd lenni már kis hazánkban is, egyáltalán nem véletlenül. Gyakorlatilag nincs is olyan ok, ami miatt elmenjünk mellette, hiszen életkorunktól és edzettségi szintünktől függetlenül bátran elkezdhetjük, és rövid idő alatt elérhetjük vele a várt eredményt.

Az eszköz maga egy felfüggesztett heveder, egy edzőszalag. Az egész testünket megmozgatjuk vele, valójában saját súlyunkat használjuk ellenállásként. Kortól, nemtől, edzettségtől függetlenül használhatjuk a hevedert, nem számít súlyunk sem, hiszen az intenzitást a saját magunk számára legmegfelelőbb módon tudjuk beállítani. Növekszik állóképességünk, közben pedig ízületeink is edzésben maradnak, formáljuk és alakítjuk izomzatunkat. Egy remek magyar eszköz is ezen ugyanezen az elven működik, mely a Bodyrope edzőheveder. Mivel itthon gyártják ezért pénztárca kímélő, de hatása megegyezik a TRX-vel. 

trx.jpg

Csoportos edzéseket vehetünk igénybe, edzői koordinálással, tehát el kell járnunk otthonról, ami eleve arra késztet bennünket, hogy kimozduljunk! A sérüléseket elkerülendő, - az első időben mindenképp - szakértő jelenlétével és irányításával dolgozunk.

Tenisz

Nos, a tenisz nem tartozik a könnyű sportok közé. Ellenben, tökéletes erőnlétet és edzettséget érhetünk el vele, az egyik legjobb kardió mozgás! Megmozgatja az egész testet és lepergeti a felesleges kilókat. Természetesen abban az esetben, ha kitartóak vagyunk és a kezdeti „nehézségek” ellenére sem adjuk fel, elkötelezettséget vállalunk a fokozatosság mellett és legalább heti két-három alkalommal eljárunk az oktatásokra. Jó, ha van partnerünk, akivel az edzésekre megyünk, ám az sem baj, ha nincsen. Először természetesen az oktató fog „játszani” velünk, ám később motiváló lehet egy társ, aki épp oly kitartó – sőt ha kitartóbb az még szerencsésebb – mint mi. Így a sportolás nem csak munka lesz számunkra, hanem vidám kikapcsolódás is. Teniszezni szinte bármelyik városban lehet, a sport népszerűségéből adódóan szinte már minden nagyobb településen megtalálhatunk egy, de néhol még több pályát is. A nyaralóhelyeken pedig egészen biztosan fellelhetünk teniszpályát, tehát még vakációnk során sem kell lemondanunk erről a kitűnő és igazán egészséges sportról.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr908410316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása