A tenisz 10 előnye

A tenisz nemcsak izgalmas és szórakoztató sport, hanem remek testedzés is, számtalan jótékony hatással, amelyeket hosszan lehetne sorolni – most ezek közül válogattuk ki a 10 legfontosabbat.

tenisz.jpg

 

1. Ralph Paffenbarger orvos kísérlete alapján bebizonyosodott, hogy azok, akik heti 3 órát teniszeznek (közepesen intenzíven), feleakkora eséllyel halnak meg bármilyen egészségügyi probléma következményeképp. A szakember kutatása során több mint 10 ezer embert vizsgált 20 éven keresztül.

2. A teniszezők általában optimistábbak, több az energiájuk, és nagyobb az önbecsülésük, illetve kisebb az esélyük a depresszióra és a szorongásra – állapította meg dr. Joan Finn kollégáival a Dél-Connecticuti Állami Egyetemen.

3. Mivel a teniszhez állandó figyelemre és taktikus gondolkodásra van szükség, új kapcsolatok alakulhatnak ki az agy idegsejtjei között, így elősegíthető az agy élethosszig tartó fejlődése. A fenti felfedezést az Illinois-i Egyetem kutatói tették.

4. Egy páros meccs alatt több kalóriát égetünk el, mint például aerobikozással, korcsolyázással vagy biciklizéssel.

5. A tenisz erősíti a szívet és az érrendszert, és magasabb energiaszinttel ajándékoz meg.

6. Rendszeres gyakorlással a játékos gyorsabban tud futni, csökken a reakcióideje, és izmai hatékonyabban hasznosítják az oxigént.

7. A sprintek és gyors megállások váltogatásával a lábizmok megerősödnek, illetve a különböző típusú ütések jóvoltából a finommotoros mozgás is fejlődik.

8. A csontok megerősödnek, és sűrűségük lassabban csökken, így megelőzhető az időskori csontritkulás.

9. Javul a kéz–szem-koordináció, hiszen a játékosnak folyamatosan meg kell állapítania, hova és mikor érkezik majd a labda, és hogyan kell visszaütnie.

10. A tenisz továbbá erősíti a teljes szervezetet, támogatva az immunrendszer működését, így a játékos sikeresebben nézhet szembe bármilyen megbetegedéssel.

A teniszt idősebbek is elkezdhetik. Nem kell hozzá más, mint elszántság és kitartás – illetve persze megfelelő ruházat és ütő: utóbbit megtalálja az aktivsport.hu kínálatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr467183245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása