A nordic walking túrabot

A hétvégi kirándulások alkalmával, az erdőt járva gyakran összefuthatunk két-két bottal közlekedő, tempósan haladó társainkkal. A nordic walkingot idősebbek is bátran gyakorolhatják, hiszen sokkal kevésbé terheli meg az ízületeket, mint a kocogás vagy akár a hagyományos gyaloglás.


Az egész testet megmozgatja


A nordic walking a bot nélküli sétával ellentétben az egész testet megmozgatja: nemcsak a lábat, hanem a felsőtestet és a kart is. A botok használata intenzívebb, dinamikusabb mozgásra sarkall, illetve az eszközök alkalmazásával nemcsak sík terepen, hanem meredeken felfelé is könnyebb haladni. A két bot lejtőn lefelé is remek támaszt jelent, hiszen testsúlyunkat ezekre helyezve stabilabban mozoghatunk – ez nemcsak idősebb sportolók esetén jelent előnyt.


Hatékonyabb gyaloglás


A két bottal való séta sokkal hatékonyabb, mind az oxigén-, mind az energiafelhasználás szempontjából. Egy amerikai kísérletben jó kondícióban lévő fiatalokat két csoportra osztottak fel: mindannyian 6-7,5 km/órás sebességgel gyalogoltak futópadon; ám az egyik csoport botokkal, a másik pedig anélkül. A botot használó csoport esetében, a mért eredmények alapján a szervezet több oxigént és energiát használt fel a mozdulatok során, illetve az alanyok pulzusa is jobban megemelkedett.


Egyszerűbb és biztonságosabb mozgás


A botok segítségével a mozgás élvezetesebb, könnyebb és biztonságosabb: ezért ajánlható bátran a nordic walking idősebbeknek is. A botra való támaszkodás lejtőn felfelé és lefelé is biztonságot nyújt, illetve arra támaszkodva lendületet vehetünk egy meredekebb részen való felgyalogláshoz.

nordic_walking.jpg


Mindössze két túrabotra van szükség


A nordic walkingot egész évben űzhetjük. Nem kell hozzá más, mint egy kirándulótárs, némi lelkesedés, az évszaknak megfelelő ruházat, illetve természetesen egy-egy pár túrabot. Utóbbit az Aktivsport.hu kínálatából egyszerűen beszerezheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr867355778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása