Egészséges menü karácsonyra

Hányan rettegnek már jó előre a karácsonykor felszedett plusz kilóktól! Pedig az igazság az, hogy az édességeket és süteményeket leszámítva a hagyományos karácsonyi menü olyan egészséges alapanyagokból áll, mint a hal, a pulyka a lencse és a káposzta. De akkor mégis mit kéne változtatnunk, hogy idén ne kelljen kiengednünk az övünket vacsora után?

Nem kell lemondanunk a hagyományokról


A hagyományos karácsonyi menüben olyan ételekből áll, mint a halászlé, a töltött káposzta és az egészben sült illatos pulyka. Az egészséges ételek között persze nem a gubákra és bejglikre kell gondolni, hiszen ezek valóban hizlalnak.

Kezdjük a halászlével. A húsok közül a hal az egyik leghasznosabb és sajnos elég ritkán fogyasztjuk. A halféléknek kedvező energia- és zsír-, illetve átlagosan 15-20%-os fehérjetartalmuk miatt a fogyókúrás étrendekben is helyet kaphatnak. Ha igazán szeretnénk figyelni vonalainkra is, akkor válasszunk kevésbé zsírosabb fajtákból, mint a süllő, a fehér busa, az amur, a tőkehal vagy a heck.

A káposzta az egyik legegészségesebb és nem utolsó sorban az egyik legolcsóbb zöldségünk, azonban ne becsüljük le! Magas A-, a C, a B1-, valamint E-vitamin tartalmának köszönhetően feltölti kimerült szervezetünket, valamint igen jó magnézium, kálium, foszfor és omega-3 zsírsav forrás. A káposzta fogyasztása méregteleníti szervezetünket és erősíti az immunrendszert, kiváló rákmegelőző zöldség, és különösen a légúti-, a gyomor- és a bélrendszer daganatos betegségeinek megelőzésére jó.

A pulyka kiváló választás, ha húsokról van szó, hiszen kiváló fehérjeforrás és alacsony a zsírtartalma, főleg ha lehúzzuk a bőrét. A legjobb és egyik legegyszerűbb megoldás, ha sütőben készítünk pulykacombokat, zsiradék hozzáadása nélkül, köretnek pedig kínálhatunk egy könnyű salátát.

aktivsport_51_kep.jpg

Bűnös édességeink


Tehát elmondhatjuk, hogy hagyományos karácsonyi ételeink mértékkel fogyasztva nagyon is egészségesek. De mi a helyzet a süteményekkel? Hogyan készítsük őket egészséges verzióban?

Itt már nehezebb a dolgunk, ha a hagyományokhoz is szeretnénk hűek maradni, hiszen finom bejglijeink és gubáink rengeteg cukorral és fehér liszttel készülnek. Keressünk hát olyan alternatív recepteket, melyek nem tartalmazzák az említett egészségtelen alapanyagokat, és kevesebb vajjal készülnek. Ha pedig nem ragaszkodunk a hagyományos ízekhez, akkor eleve olyan receptek között böngésszünk, melyek egészségesebb alapanyagokból készülnek! Cukor helyett használjunk fruktózt – abból is fél adagot -, mézet, de akár egy–két banán is megteszi ízesítésnek, különösen ha muffinokat, vagy omlósabb tésztájú süteményeket készítünk. Ha muffint vagy kekszféléket készítünk, helyettesíthetjük a vajat hidegen sajtolt növényi olajjal, a fehér lisztet pedig teljes kiőrlésű liszttel vagy más növényi lisztek keverékével. A receptekben írt tortabevonóból vagy csokoládéból pedig válasszunk magas kakaó tartalmú étcsokoládét!

Kis odafigyeléssel és apró változtatásokkal nem kell lemondanunk a megszokott karácsonyi ízekről, és mégis egészségessé varázsolhatjuk a vacsorát, és akár meg is fogadhatjuk magunknak, hogy az újévben, nem csak ünnepekkor figyelünk jobban egészségünkre, így nem kell szigorú diétákkal sanyargatnunk magunkat. Tegyünk több zöldséget és gyümölcsöt az asztalra, készítsük a család kedvenceit kevésbé zsíros húsokból és zárjuk ki konyhánkból a feldolgozott élelmiszereket, és nem csak csinos alakunk lesz nyárra, de sokkal egészségesebbek is leszünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr714504840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása