Elsőre talán meredeknek tűnhet a párhuzam Freud, a sport szeretete, és az általában leplezett, titkolt érzelmeink között. Félreértés ne essék, a mozgás élettani hatásai kiemelkedően jók, ahogyan a sportesemények közös megtekintése is nagyon eredményes közösségépítő folyamat. Az azonban már egészen más kérdés, hogy egyáltalán hogyan keletkeznek bennünk a szurkolói hajlamok?

Miért szurkolunk egyáltalán?

Felmerült már benned a kérdés valaha, hogy mi késztet embereket a környezetedben - vagy éppen téged - arra, hogy egy sportoló vagy sportklub eredményeiért szorítson, és kudarcaikor szomorkodjon? A választ a pszichoanalízis atyja, maga Sigmund Freud adja meg nekünk.

Freud elmélete szerint ugyanis a saját elfogadhatatlan vagy éppen társadalmi nyomás hatására elfojtandó tudattartalmainkat valaki vagy valami másra ruházzuk át. Hasonló mechanizmus zajlik le az anyától leválasztott gyermekben, aki ilyenkor jellemzően valamilyen tárgyat (pl. alvós takaró, plüss állat stb.) választ az anyához való kötődés kiélésére. Ezt nevezi a pszichoanalízis projekciónak.

És hogy mégis mi köze ennek a sporthoz és a szurkoláshoz? Ha jártál már például focimeccsen, biztosan hallottál különféle rigmusokat, amelyek vagy az egyik csapat éltetését vagy éppen annak szapulását szolgálnak.

A projekció nem feltétlenül rossz

Ha valamilyen negatív érzelmünknek (pl. düh, irigység, csalódottság stb.) nem adunk asszertíven teret, nagy eséllyel fogjuk másokban viszontlátni ezeket. Ezt a tudatunk az énünk védelmének céljából teszi.

A projekcióról beszélhetünk negatív értelemben is, amikor például bizonyos embercsoportok általánosításáról van szó. Egyes kutatások kimutatták azonban, hogy bizonyos projekciók pozitív hatással vannak a közösségre. Így például a mérkőzéseken különböző rigmusok és performanszok formájában kiadott negatív érzelmek is könnyíthetnek a pszichénken, és csökkenthetik az agresszív bűncselekmények számát.

Ha a jövőben is szívesen olvasnál a sport és a pszichológia kapcsolatáról, írd meg nekünk komment vagy üzenet formájában!