Gymstick – minden, ami izom!

Ha gerincproblémával küzdesz, vagy, ha egyszerűen tökéletes formát szeretnél, akkor megtaláltad a neked való megoldást a mozgásra!

A Gymstick az egyik legzseniálisabb sporteszköz, s a vele folytatott gyakorlatok valóságos edzés koncepció áradatot tesznek lehetővé azok számára, akik látványos és nem utolsó sorban gyors eredményekre vágynak.

Ki kell próbálni és beilleszteni az edzésprogramjainkba, és látni fogjuk, mennyire igaz a fenti állítás!

aktivsport_17.jpg

Mi ez, és mit tud?

A Gymstick tulajdonképpen egy rúd. Egy súlyzórúd, melynek mindkét végére egy gumikötél van rögzítve. A gumikötelek a lábak és a kezek között létrehoznak egy úgynevezett „erőteret”, melynek igen fontos szerepe van! Ahogy a gyakorlatokat végezzük már az első pillanatban érezni fogjuk, hogy egy tónus alakul ki az izmok között, a mozgásból egyetlen izmot sem kihagyva, tehát az egész test harmonikus mozgásba lendül. Ilyenkor egy stabilizáló hatás érvényesül, melynek során az egész test kontroll alatt áll és ez korrekcióban is marad, végig a mozgás során. Ennek eredményeképpen az edzések hatása komplex, tehát valóban nagyon különleges.

Fontos tudni, hogy különlegessége nem csak abban rejlik, hogy minden izmot megmozgat egyetlen edzés alatt, hanem abban is, hogy képességeket és erőt is fejleszt. Fokozza az izomtónusokat, növeli az állóképességet is, ráadásul a koordinációs – és egyensúly fejlesztésben is kiemelkedő a szerepe. A gerincet stabilizálva minden gyakorlatnál erősíti azt méghozzá úgy, hogy közben a csontozat semmilyen veszélynek nincs kitéve.

Milyen eredményekre számíthatok és mennyi időn belül?

A Gymstick hatása már az első pár alkalom után is érzékelhető.  Az edzés speciális hatásának köszönhetően igen gyorsan reagál a szervezet és szemmel látható eredményeket produkál a test összes izomcsoportja. Pillanatok alatt javulnak az izomtónusok, ennek köszönhetően  nagyon szép és esztétikus megjelenést érhetünk el vele, mindössze néhány hét alatt. A vonalak karcsúsodnak, a zsírszövetek ugyanis gyors égésbe kezdenek, ennek következtében az eredmény igen hamar láthatóvá válik. Akinek nincsen fogyásra szüksége, azoknak az izmok feszessé, és tónusossá alakulása, illetve a testtartás javulása lesz a fontos eredmény.

Komplex változás, a test összképének módosulását hozza magával!

A tréningek során tónusba kerül minden izmunk az egész testben. Az elhasznált kalóriák száma – az összes izom együttes terhelése következtében – rendkívül magas. Természetesen ezt le is ellenőrizhetjük, ha edzés közben pulzusmérőt használunk. Ha az edzés folyamatos, akkor a pulzusszám növelésével, majd annak egy megfelelő szinten tartásával bámulatos hatást érhetünk el. Így aztán állóképességünk is javulni fog, ami a mindennapi életünk számos területén pozitív változásokkal jár.

Akinek derék-illetve hátproblémái vannak, kifejezetten ajánlott a Gymstick edzés, hiszen a mozgás során azokat az izomcsoportokat is megdolgoztatjuk, melyek az ízületek és a gerinc stabilan tartásáért a felelősek. Panaszaink már rövid idő alatt enyhülhetnek, és a rendszeres edzések során el is múlhatnak.

Ahogy már említettük, a Gymstick edzések során az egész test kompletten kapja a terhelést, ráadásul kiegyensúlyozottan. Ennek következtében az energiaszintünk igen gyors növekedésnek indul és hosszú időn keresztül meg is tartja azt, ha lelkiismeretesen gyakorlunk. Ennek pedig számos jótékony hatása lesz egészségünk megtartásában és pozitív változásoknak lehetünk tanúi napi tevékenységeink során.

Akik nem szeretnek edzőterembe járni, otthon is végezhetik a gyakorlatokat, a video-megosztó portálokon számos gyakorlat áll rendelkezésre, hogy ezt a sportot szakszerűen és biztonságosan elsajátíthassuk.

Hol lehet beszerezni?

Ez a kis szerkezet több féle erősségi fokozatban megtalálható a boltokban. Nem árt figyelembe venni, hogy használatával komplex edzésprogramról van szó, egyetlen eszközzel. Így ára azonnal kedvező, hiszen gyakorlatilag minden egyéb „edzőtermi” sporteszközt helyettesíthetünk vele.

Nézze meg webáruházunk kínálatában!

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivsport.blog.hu/api/trackback/id/tr812505757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktivsport

Rajongj bármilyen sportért, mi írunk róla és a felszerelés miatt sem kell aggódnod...mi megszerezzük Neked! Nézz körül webáruházunkban is, megéri!

HTML

süti beállítások módosítása